Kétújfalu története
Kétújfalu Baranya megyei község, Szigetvártól nem messze, mindössze 13 km-re található a település. Maga Kétújfalu 1940-ben jött létre két település, Magyarújfalu és Németújfalu egyesítésével, de a terület már jóval korábban lakott volt.
A település területén és környékén már az i. e. 4. században is éltek emberek, ekkor egy kelta törzs otthona volt a település helye. A honfoglalás korában Botond és Karász népei telepedtek meg a mai Kétújfalu területén.
A 17. századból fennmaradt emlékek alapján megállapítható, hogy ekkor már létezett a két település, Magyarújfalu és Németújfalu is, nevüket a lakók nemzetiségéről kapta mindkét település. 1940-ben egyesültek, de először még Nagyújfalu néven. Ekkor még nem volt megegyezés a végleges néven, így csak később, 1942-ben kapta meg a település a mai Kétújfalu nevet.
A település korábban Somogy megye része volt, pl. 1479-ben még Barcshoz tartozó településnek számított, de az 1950-es megyerendezéssel Baranya megyéhez csatolták Kétújfalut.